2014. március 27., csütörtök

Hatodik rész :))

Sziasztok! Bocsi, hogy rövid, de vizsga előtt vagyok, csak ennyire tellett.. de azért remélem örültök :))

Valahogyan, magam sem tudom, hogy hogy, kirángattam a kezem a részeg tag kezéből. Tudtam, hogy ha nagyon részeg, akkor biztos nem fog utolérni, viszont ha nem, akkor meg valószínűleg utolér. De ha innen valahogyan kijuthatok, akkor ez az egyetlen egy esélyem a szabadulásra. Hiszen engem csakis jó célok vezettek ide, a világ végére egy romos negyedbe. De miről gondolkodtam úgy el? Ja, hát persze. Tom, szívem csücske, akit imádok, haragszik rám. Ezért menekültem, minz egy űzött vad távol attól, akit szeretek. És Rebtől, aki a másik felem. Ezt a különös vonzódást csakis azok érthetik meg, akiknek van ikertesójuk. Más. Más, mint egy átlagos tesó, bár biztos az is nagyon jó.
Szóval futottam. Futottam, hogy elérjem a vágyaimat, az álmaimat, a szeretteimet, és, hogy ne egy idegen erőszakoljon, vagy esetleg öljön meg.
Az elázott tag valamit kiabált, amit nem hallottan tisztán ugyan, de a tartalmát sejtem. És nem álltan meg, egyszer sem fordultan vissza. Tom annyira hiányzott, hogy hiányával szinte fizikai fájdalmat okozott. Csak miatta mentem haza, és szívem mélyén tudtam, hogy nem haragszik rám. Reméltem. És mostantól teljesen őszinte leszek vele, hiszen ez egy kapcsolat kulcsa.
- Szia baba.-Nyitott ajtót Rebby.- hogy, s mint vagyunk csajszikám?
-Reb. Ezzel a szórakozóhelyes ötleteddel hatalmas bajt okoztál. Mindegy, végül nem lett bajom. Hol van Tom?- tértem gyorsan a lényegre.
-A szobátokban. Biztos nincs baj? -nézett aggódva Reb.
-Nincsen. De van egy kis elintétnivalóm.-indultam meg a szobám felé. Kopogtattam.
-Ki az? Alisa? - hallottam Tom hangját.
-Igen, én vagyok. Nagyon sajnálom , ami történt. Bemehetek?
-Of course. Gyere, bújj be! Beszédem van veled babe.-na itt állt meg bennem a pumpa. Balsejtelem forever. De azért benyitottam.

Közérdekű közlemény :))

Sziasztok!! :) Nagyon sajnáljuk és szégyelljük magunkat, hogy ilyen régen nem hoztunk új részt. Tudom, hogy nem mentség, de két hét múlva vizsgázon töriből nagyon sok anyagból. Nagyon félek tőle! :/ Szurkoljatok nekem :)) A másikunknak pedig most műtötték a térdét, úgyhogy elvagyunk.. :/ Nemsokára igyekszen hozni az új részt, de a vizsga előtt már biztos, hogy nem. :( Uu és akinek tetszik az feliratkozhat, és írhat kommentet, mert a visszajelzéseknek nagyon örülnénk. Köszke ♡

2014. február 6., csütörtök

5. fejezet- Minden újra a régi

Tudom, Alex néha kicsit felhúzza az agyam. Ilyenkor általában pár percre van szükségem ahhoz, hogy normálisan tudjak vele tovább kommunikálni. Most azonban kicsit jobban kiakadtam. Reb az ikertestvérem, nem csak egy barátnő, aki föltűnik az életben, és kis nyomot hagyva maga után, eltűnik. Nem, erről szó sincsen. Reb nélkül az életem semmi sem lenne, ha minden nap nem nyugtatna meg, vagy ha eleve nem beszélnénk, akkor pár nap alatt összetörnék. Annyira jól esik vele beszélnem, mert ő az egyetlen, aki mindig 100%- ban megértett, mert mi két testben egy lélek vagyunk. Ezt a képet tőle kaptam, és azóta, amióta elment mindig nálam van, és ha szomorú vagyok, akkor ez nyugtat meg.

Kicsit hasonlítunk, nem Alisa? :)

Mint egy idióta kezdtem el magyarázni a képnek a gondolataimat. Aztán, mivel elég furán néztek rám, inkább magamban folytattam. Alexnek inkább támogatnia kellene amikor nincsen velem, és örülnie kéne, hogy a sors most hozzánk irányította. Ha szeret, akkor ezt tenné. És biztosan szeret, legalábbis eddig elfogadta minden egyes kis hülyeségem, ami miatt egy normális ember idegbajosnak titulált volna. Itt valami más baj volt. És akkor beugrott! Alex amióta ismerem ikertesót szeretett volna magának. Mindig erre panaszkodott: "nemhogy ikertesóm, még tesóm sincsen". Engem ez a folyamatos hisztéria kicsit feldühített, de ugyanakkor mindig is hibásnak éreztem magam, hogy a kis titkomat elhallgattam előle. Ezért volt hát ez a vita. Ő akart mindig is ikret, de mégis az enyém bukkan fel a semmiből. Alex féltékeny volt rám. Annyira megsajnáltam, hogy könnyezni kezdett a szemem, és olyan gonosznak éreztem magamat. Így, most átgondolva minden olyan világos lett. Ezért viselkedett hát olyan furcsán, olyan gyerekesen, mert nem az ő gyerekkori vágya teljesült be, amit ő sokkal jobban szeretett volna. nem baj, szerintem Rebet is úgy fogja szeretni, mintha a testvére volna. Az nekem csak jó lenne. De eszembe jutott a valós probléma, és ezért szaladni kezdtem. Lélekszakadva futottam haza a zuhogó esőben, hogy megölelhessem Őt, aki mindig is a vigaszom volt. Hiába magyaráztam magamnak, hogy egy erős nő nem sír, és csak a hideg szél fújja a szemem, el kellett hinnem, hogy tényleg sírok.
Gondolkodás nélkül rontottam be a házba, olyan ideges voltam, hogy nem akartam liftezni, csak futottam föl a lépcsőkön egyre gyorsabban és gyorsabban. Berontottam a lakásba, ahol mély csend honolt, kopogtattam, mire egy mosolygós csini lány nyitott ajtót. Halkan dúdolgatott közben, és bár nem láttam, tudtam, hogy ki áll az ajtóban. Ó, hát ez Reb!!  Nagyon megörültem neki, a nyakába ugrottam, és csak sírtam csendesen. És mint kiskorunkban, Reb szavak nélkül is megértette a problémámat.
- Ne aggódj. Csak sétálni ment el a közeli parkba, hogy lehiggadjon, és ne legyen többé féltékeny Rád, drágaságom.- Ez nem igaz, nekem egy órába telt, de Reb rögtön levágta a hiszti igazi okát.- Felesleges utánamenned, időt kellene hagynod neki, és magadnak is. Ja! De ha mindenképpen sétálni szeretnél, akkor tudok egy jó helyet. Egy nagyon jó barátom dolgozik ott, és ha megmondod neki, hogy az ikrem vagy, biztos rendes lesz Veled. Egyébként szerintem rá fog jönni, eléggé látványosan hasonlítunk.- kacsintott Reb, és huncut mosollyal az arcán a fülembe súgott valamit.
- Ohh, köszönöm, Reb, már megint Te oldottad meg a problémámat, te kis Sherlock.- hálálkodtam, és rohantam átöltözni a szakadó eső után. Szerencsére az eső elállt, és mintha az Ég is tudná, hogy kibékültünk, kisütött a Nap. Mosolyogva néztem ki a lakásunk ablakán, rá az eső utáni csodaszép városra. Bern... Amióta az eszemet tudom, ide szerettem volna költözni. Rebbel kisgyerekként ide vágyakoztunk, és most, mint egy beteljesülő álom, úgy jött a valóság. Reb itt van velem. Boldogan fordultam vissza az ablakból, és öltöztem át az egyik kedvenc ruhámba.


Boldogan léptem ki a napsütötte Bernbe, és bár az utak még vizesek voltak, a cipőm nem ázott át. Boldog vagyok, és Alex sem haragszik rám remélhetőleg! Átszeltem a háztömböket, és közben felszabadultan dúdolgattam. Teljesen rám jellemző, hogy az utca közepén nevetve szaladok, és nem figyelek semmire.. ja és a táncikálásom sem semmi! A gondolataim megint elkalandoztak. Pár éve, mikor Reb otthon meglátogatott engem, akkor "modelleset" játszottunk. Persze, fiatalok voltunk még (nem mintha amúgy olyan "felnőttes lennék"...), és nagyon élveztük a játékot. Teljesen beleéltük magunkat a szerepbe, sőt, még profi fotósokat is hívtunk, hogy elkészíthessék életünk sztárfotóit. Ezek a képek is akkor készültek, a naplómból téptem ki őket, hogy mindig nálam legyenek.

Óóóó, hát nem kis cukcsik vagyunk??










Nem is figyeltem az útra, mert végre igazán boldog lettem. Pár perc múlva egy vigyorgó (és feltehetően részeg) fej az arcomba mosolygott. Baromira megijedtem! Ez meg mi?? Mit keresek én itt? Bern egyik külvárosi részére jutottam, ami, nem éppen a legbecsületesebb résznek látszott. Nem is tűnt fel, hogy ennyit jöttem volna. Basszus, most tényleg.. hogy kerültem erre a helyre?És még csak Reb sincs itt, hogy segítsen..
Hát, ha Reb nem is, de azért úgy látszik, akadt, aki szívesen "társalgott" volna velem. Egy részeg pasi éppen közeledett, futni akartam, de beláttam, hogy nem tudnék hosszú távon gyorsabb lenni náluk.
-Szia, cicus, hogy hínak? - ajjh, most erre mit mondjak?- Óóó, kislány, elvitte a macska a nyelved? - kérdezte, miután nem válaszoltam neki. Ó te vén barom, most mondjam azt, hogy anyukám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel?? Mikor erre sem mondtam semmit, elrángatott egy romosnak kinéző ház felé. Ezt viszont már nem hagyhattam.

2014. január 5., vasárnap

4. rész ~ Titok

Egymásra néztünk Rebbel, és egyből elnevettük magunkat. Mindig visszajött a kép, amint a két fiú úgy néz ránk, mint az elmebetegekre. 
Mikor abbahagytuk a nevetést, szorosan megöleltem Reb-et. 
-Szerinted elmondjuk nekik, hogy ikrek vagyunk? -suttogtam a fülébe.
-Ne. Hátha rájönnek. -kaptam szinte azonnal a választ.
-Nyugi nem fognak. -elengedtedtük egymást. -Olyan régen találkoztunk! -váltottam témát gyorsan, nehogy feltűnjön Alexnek és Tomnak, hogy eddig másról beszéltünk. Egyébként tényleg régen láttam már. Utoljára akkor, amikor eljöttünk Spanyolországból a 15. szülinapunk után. Tartottuk ugyan a kapcsolatot a közösségin, webkamerán, de nem volt az igazi. Most végre itt van! Úgy örülök neki!!
-Úú tényleg! -reagálta le. -Már tökre vártam, hogy idejöhessek. -lelkesedett.
-Úgy mellékesen: Mi mért nem tudtunk róla? -szólt közbe Tom.
-Hááát... Ha szóltam volna, akkor úgy sem egyeztetek volna bele. Így nem szóltam és mostmár nincs visszaút. 
-Van benne logika.. -ismerte el Tom.
-Na látod. -veregettem meg a vállát, majd  bevonszoltam magam után Reb-et a leendő szobájába.
-Úú.. A raszta kicsoda? -kérdezte tőlem ötévesként.
-Ja ő Tom. Olyan, mint Alex, csak rasztában. -na ez már az ésszerű válasz!
-Amúgy Alex mindig ilyen szótlan?
-Nem tudom.. -gondolkodtam.
-A te barátod, vagy az enyém? -vonta fel szemöldökét. 
-Jogos. Tényleg nem olyan bőbeszédű, de általában meg szokott szólalni. -töprengtem tovább. 
-Hát ez kész.. -nevetett ki. Olyan viccesen nevet, néha már én is csak azon röhögök, ahogy ő szó szerint kacarászik. Most sem történt másképp.  
Ekkor valaki bekopogott az ajtón, de nem zavartattuk magunkat.
-Khm! -erre odanéztem. Alex várakozóan állt, hátával nekidőlt az ajtófélfának. Úristen. Ilyenkor látom csak igazán, milyen helyes. És a barna szemei... Wow!! Annyira szeretem. 
-Hahó!! -integetett a szemem előtt.
-Hm? -ráztam meg a fejem. -Bocsi elbambultam.
-Szerelmes a drága. -pasolta meg az arcom Reb. Le se tagadhatnánk, hogy ikrek vagyunk.
-Hát ha ilyen jó pasival él.. -fényezte magát az én egyetlen szerény Alexem. 
-Csak le ne szakadjon az ég. -tettük hozzá egyszerre a nővéremmel. Igen, a nővérem, de csak 3 perccel idősebb nálam. 
-Na ez elég bizarr volt. -jegyezte meg Alex. 
-Tom hol van? -kérdezte Reb a barátomtól.
-Konyhában.
-Oké. Mentem -ezzel kilépett a szobából. -Várj! -jött vissza egy pillanattal később. -Az hol van?
-Gyere, megmutatom. -ajánlotta fel Alex. Egy együl maradtam a helyiségben. Azonnal elkezdtem kutakodni a tesóm táskájában. Biztos voltam benne, hogy elhozta a fotóalbumot. Nem tartott sokáig a keresés, túl jó ismerem, tudom, mit hova szokott rakni. Kinyitottam az albumot. 
Atya ég! Nagyon régen láttam ezt a fotót utoljára! Ez a 15. szülinapunkkor készült. Ekkor már Magyarországon éltem, csak a szülinapunkra mentem haza. Ő nem jött el Spanyolországból, a nagynénénkkel lakott, meg persze Julioval. Mindkettőnket megviselt az elszakadás. Soha nem is értettem, hogy mért kellett elválnunk egymástól. Ezért zárkóztam be a gimi elején. Azt hittem, csak ő érthet meg, mert az ikrem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogyha nem nyitok a többiek felé, tényleg senki sem fog megérteni. Na mindegy. Mostmár SENKI nem választhat el minket egymástól!! Átlapoztam a következő képhez.
Ezen Reb van, még a szülinapi buli előtt. Mesteri, én fényképeztem. E kép mellé rólam volt betűzve egy. Mily' meglepő: ez is akkor készült, amikor Reb-é. 

Alex fölém hajolt és belenézett a fényképalbumba. 
-Úristen! Ti baromira hasonlítotok egymásra. -döbbent le teljesen. Még szép, hogy hasonlítunk... -Be kellene mutatnod nekem. -mondta szemrehányóan, persze csak poénkodott. -Mert csak a nevét tudom.
-Oké.. -kezdtem bele a mondókámba. -A teljes neve Rebecca Budai. Spanyolországban élt eddig. A legjobb barátnőm kiskorom óta, -kissé feltűnően ránéztem az albumban heverő fotókra. -de amikor Magyarországra költöztem, némileg megszakadt a kapcsolatunk, de azért néha beszéltünk. Ezért akartam, hogy ideköltözzön, mert így újra mellettem lenne. Röviden ennyi. -újra belenéztem a szemébe. Na én meghaltam.. Gyönyörűek a szemei!!! Láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik. Leült mellém az ágyra. Kérlek, ne gyanakodj.. Ne kérdezősködj! 
-Mi is a teljes neve? -kérdezett vissza egy kis idő múlva. 
-Rebecca. Magyarosan Rebeka. -tudtam, hogy a vezetéknévre értette, de húztam az időt. Nagyon nem szeretem, mikor kérdezgetnek. Olyan, mintha vallatnának. Brrr!
-Jó, az megvan, de a vezetékneve? -óó tudtam én.
-Budai. -nem akartam neki hazudni. És akkor most következik a kérdés-zivatar. Éljen.
-Ne mondd, hogy ikrek vagytok! -hát igen. Én mindig minden helyzetben le tudom nyűgözni.
-De. 
-Mért nem mondtad? -egy kis csalódottságot fedeztem fel a hangjában. 
-Figyelj. -érzem, ez hosszú lesz... -Csak azért nem tudtad, mert nem akartam, hogy a többiek is tudják. Jó ez így kicsit zavaros. Azért nem mondtam el, mert féltem, hogy mások is megtudják. Nem arról van szó, hogy nem bízok benned, mert ez nem lenne igaz. Csak akkor el kellett volna mondanom az osztályban is, és akkor mindenki ugrált volna körülöttem és kérdezgettek volna. És te tudod legjobban, hogy utálom, ha kérdezősödnek. Hidd el, hogy él mindig is a tudtodra akartam hozni, de csak ezért nem tettem. -zártam le a monológom még mindig a szemébe nézve, hátha ki tudok valamit olvasni belőle. Ahogy eddig is, most sem sikerült megtudnom a tekintetéből semmit. 
-Mennyi ideje is vagyunk együtt? -kérdezte kissé flegmán.  
-Lassan három és fél éve. 
-És ennyi idő alatt képtelen voltál közölni velem? 
-Elmondtam, hogy mért tartottam titokban nem? -teljesen nyugod voltam. -Különben sem olyan nagy dolog. 
-És van még valami, amit titkolsz előlem? -kérdezte szemrehányóan. 
-Alex!! Állj le! -szóltam rá erélyesen. -Nem gondolod, hogy egy kicsit túlreagálod? -felálltam az ágyról. Megfogtam az ágyon heverő nyitott albumot és belepillantottam. A hátamat a falnak támasztottam, és úgy lapozgattam tovább. 
-De komolyan, miről maradtam még le? 
-Ajj, fejezd már be! -néztem fel mérges arccal a képekből. -Semmi másról nem! -ezzel a lendülettel kimentem a szobából.
-Alisa! -szólt utánam.
-Nem érdekel! -vágtam rá élesen. -Ha te nem bízol bennem, engem mért érdekeljen?