Hatodik rész :))

Sziasztok! Bocsi, hogy rövid, de vizsga előtt vagyok, csak ennyire tellett.. de azért remélem örültök :))

Valahogyan, magam sem tudom, hogy hogy, kirángattam a kezem a részeg tag kezéből. Tudtam, hogy ha nagyon részeg, akkor biztos nem fog utolérni, viszont ha nem, akkor meg valószínűleg utolér. De ha innen valahogyan kijuthatok, akkor ez az egyetlen egy esélyem a szabadulásra. Hiszen engem csakis jó célok vezettek ide, a világ végére egy romos negyedbe. De miről gondolkodtam úgy el? Ja, hát persze. Tom, szívem csücske, akit imádok, haragszik rám. Ezért menekültem, minz egy űzött vad távol attól, akit szeretek. És Rebtől, aki a másik felem. Ezt a különös vonzódást csakis azok érthetik meg, akiknek van ikertesójuk. Más. Más, mint egy átlagos tesó, bár biztos az is nagyon jó.
Szóval futottam. Futottam, hogy elérjem a vágyaimat, az álmaimat, a szeretteimet, és, hogy ne egy idegen erőszakoljon, vagy esetleg öljön meg.
Az elázott tag valamit kiabált, amit nem hallottan tisztán ugyan, de a tartalmát sejtem. És nem álltan meg, egyszer sem fordultan vissza. Tom annyira hiányzott, hogy hiányával szinte fizikai fájdalmat okozott. Csak miatta mentem haza, és szívem mélyén tudtam, hogy nem haragszik rám. Reméltem. És mostantól teljesen őszinte leszek vele, hiszen ez egy kapcsolat kulcsa.
- Szia baba.-Nyitott ajtót Rebby.- hogy, s mint vagyunk csajszikám?
-Reb. Ezzel a szórakozóhelyes ötleteddel hatalmas bajt okoztál. Mindegy, végül nem lett bajom. Hol van Tom?- tértem gyorsan a lényegre.
-A szobátokban. Biztos nincs baj? -nézett aggódva Reb.
-Nincsen. De van egy kis elintétnivalóm.-indultam meg a szobám felé. Kopogtattam.
-Ki az? Alisa? - hallottam Tom hangját.
-Igen, én vagyok. Nagyon sajnálom , ami történt. Bemehetek?
-Of course. Gyere, bújj be! Beszédem van veled babe.-na itt állt meg bennem a pumpa. Balsejtelem forever. De azért benyitottam.

Közérdekű közlemény :))

Sziasztok!! :) Nagyon sajnáljuk és szégyelljük magunkat, hogy ilyen régen nem hoztunk új részt. Tudom, hogy nem mentség, de két hét múlva vizsgázon töriből nagyon sok anyagból. Nagyon félek tőle! :/ Szurkoljatok nekem :)) A másikunknak pedig most műtötték a térdét, úgyhogy elvagyunk.. :/ Nemsokára igyekszen hozni az új részt, de a vizsga előtt már biztos, hogy nem. :( Uu és akinek tetszik az feliratkozhat, és írhat kommentet, mert a visszajelzéseknek nagyon örülnénk. Köszke ♡

5. fejezet- Minden újra a régi

Tudom, Alex néha kicsit felhúzza az agyam. Ilyenkor általában pár percre van szükségem ahhoz, hogy normálisan tudjak vele tovább kommunikálni. Most azonban kicsit jobban kiakadtam. Reb az ikertestvérem, nem csak egy barátnő, aki föltűnik az életben, és kis nyomot hagyva maga után, eltűnik. Nem, erről szó sincsen. Reb nélkül az életem semmi sem lenne, ha minden nap nem nyugtatna meg, vagy ha eleve nem beszélnénk, akkor pár nap alatt összetörnék. Annyira jól esik vele beszélnem, mert ő az egyetlen, aki mindig 100%- ban megértett, mert mi két testben egy lélek vagyunk. Ezt a képet tőle kaptam, és azóta, amióta elment mindig nálam van, és ha szomorú vagyok, akkor ez nyugtat meg.

Kicsit hasonlítunk, nem Alisa? :)

Mint egy idióta kezdtem el magyarázni a képnek a gondolataimat. Aztán, mivel elég furán néztek rám, inkább magamban folytattam. Alexnek inkább támogatnia kellene amikor nincsen velem, és örülnie kéne, hogy a sors most hozzánk irányította. Ha szeret, akkor ezt tenné. És biztosan szeret, legalábbis eddig elfogadta minden egyes kis hülyeségem, ami miatt egy normális ember idegbajosnak titulált volna. Itt valami más baj volt. És akkor beugrott! Alex amióta ismerem ikertesót szeretett volna magának. Mindig erre panaszkodott: "nemhogy ikertesóm, még tesóm sincsen". Engem ez a folyamatos hisztéria kicsit feldühített, de ugyanakkor mindig is hibásnak éreztem magam, hogy a kis titkomat elhallgattam előle. Ezért volt hát ez a vita. Ő akart mindig is ikret, de mégis az enyém bukkan fel a semmiből. Alex féltékeny volt rám. Annyira megsajnáltam, hogy könnyezni kezdett a szemem, és olyan gonosznak éreztem magamat. Így, most átgondolva minden olyan világos lett. Ezért viselkedett hát olyan furcsán, olyan gyerekesen, mert nem az ő gyerekkori vágya teljesült be, amit ő sokkal jobban szeretett volna. nem baj, szerintem Rebet is úgy fogja szeretni, mintha a testvére volna. Az nekem csak jó lenne. De eszembe jutott a valós probléma, és ezért szaladni kezdtem. Lélekszakadva futottam haza a zuhogó esőben, hogy megölelhessem Őt, aki mindig is a vigaszom volt. Hiába magyaráztam magamnak, hogy egy erős nő nem sír, és csak a hideg szél fújja a szemem, el kellett hinnem, hogy tényleg sírok.
Gondolkodás nélkül rontottam be a házba, olyan ideges voltam, hogy nem akartam liftezni, csak futottam föl a lépcsőkön egyre gyorsabban és gyorsabban. Berontottam a lakásba, ahol mély csend honolt, kopogtattam, mire egy mosolygós csini lány nyitott ajtót. Halkan dúdolgatott közben, és bár nem láttam, tudtam, hogy ki áll az ajtóban. Ó, hát ez Reb!!  Nagyon megörültem neki, a nyakába ugrottam, és csak sírtam csendesen. És mint kiskorunkban, Reb szavak nélkül is megértette a problémámat.
- Ne aggódj. Csak sétálni ment el a közeli parkba, hogy lehiggadjon, és ne legyen többé féltékeny Rád, drágaságom.- Ez nem igaz, nekem egy órába telt, de Reb rögtön levágta a hiszti igazi okát.- Felesleges utánamenned, időt kellene hagynod neki, és magadnak is. Ja! De ha mindenképpen sétálni szeretnél, akkor tudok egy jó helyet. Egy nagyon jó barátom dolgozik ott, és ha megmondod neki, hogy az ikrem vagy, biztos rendes lesz Veled. Egyébként szerintem rá fog jönni, eléggé látványosan hasonlítunk.- kacsintott Reb, és huncut mosollyal az arcán a fülembe súgott valamit.
- Ohh, köszönöm, Reb, már megint Te oldottad meg a problémámat, te kis Sherlock.- hálálkodtam, és rohantam átöltözni a szakadó eső után. Szerencsére az eső elállt, és mintha az Ég is tudná, hogy kibékültünk, kisütött a Nap. Mosolyogva néztem ki a lakásunk ablakán, rá az eső utáni csodaszép városra. Bern... Amióta az eszemet tudom, ide szerettem volna költözni. Rebbel kisgyerekként ide vágyakoztunk, és most, mint egy beteljesülő álom, úgy jött a valóság. Reb itt van velem. Boldogan fordultam vissza az ablakból, és öltöztem át az egyik kedvenc ruhámba.

Boldogan léptem ki a napsütötte Bernbe, és bár az utak még vizesek voltak, a cipőm nem ázott át. Boldog vagyok, és Alex sem haragszik rám remélhetőleg! Átszeltem a háztömböket, és közben felszabadultan dúdolgattam. Teljesen rám jellemző, hogy az utca közepén nevetve szaladok, és nem figyelek semmire.. ja és a táncikálásom sem semmi! A gondolataim megint elkalandoztak. Pár éve, mikor Reb otthon meglátogatott engem, akkor "modelleset" játszottunk. Persze, fiatalok voltunk még (nem mintha amúgy olyan "felnőttes lennék"...), és nagyon élveztük a játékot. Teljesen beleéltük magunkat a szerepbe, sőt, még profi fotósokat is hívtunk, hogy elkészíthessék életünk sztárfotóit. Ezek a képek is akkor készültek, a naplómból téptem ki őket, hogy mindig nálam legyenek.

Óóóó, hát nem kis cukcsik vagyunk??

Nem is figyeltem az útra, mert végre igazán boldog lettem. Pár perc múlva egy vigyorgó (és feltehetően részeg) fej az arcomba mosolygott. Baromira megijedtem! Ez meg mi?? Mit keresek én itt? Bern egyik külvárosi részére jutottam, ami, nem éppen a legbecsületesebb résznek látszott. Nem is tűnt fel, hogy ennyit jöttem volna. Basszus, most tényleg.. hogy kerültem erre a helyre?És még csak Reb sincs itt, hogy segítsen..
Hát, ha Reb nem is, de azért úgy látszik, akadt, aki szívesen "társalgott" volna velem. Egy részeg pasi éppen közeledett, futni akartam, de beláttam, hogy nem tudnék hosszú távon gyorsabb lenni náluk.
-Szia, cicus, hogy hínak? - ajjh, most erre mit mondjak?- Óóó, kislány, elvitte a macska a nyelved? - kérdezte, miután nem válaszoltam neki. Ó te vén barom, most mondjam azt, hogy anyukám arra tanított, hogy ne álljak szóba idegenekkel?? Mikor erre sem mondtam semmit, elrángatott egy romosnak kinéző ház felé. Ezt viszont már nem hagyhattam.

4. rész ~ Titok

Egymásra néztünk Rebbel, és egyből elnevettük magunkat. Mindig visszajött a kép, amint a két fiú úgy néz ránk, mint az elmebetegekre. 

Mikor abbahagytuk a nevetést, szorosan megöleltem Reb-et. 

-Szerinted elmondjuk nekik, hogy ikrek vagyunk? -suttogtam a fülébe.

-Ne. Hátha rájönnek. -kaptam szinte azonnal a választ.

-Nyugi nem fognak. -elengedtedtük egymást. -Olyan régen találkoztunk! -váltottam témát gyorsan, nehogy feltűnjön Alexnek és Tomnak, hogy eddig másról beszéltünk. Egyébként tényleg régen láttam már. Utoljára akkor, amikor eljöttünk Spanyolországból a 15. szülinapunk után. Tartottuk ugyan a kapcsolatot a közösségin, webkamerán, de nem volt az igazi. Most végre itt van! Úgy örülök neki!!

-Úú tényleg! -reagálta le. -Már tökre vártam, hogy idejöhessek. -lelkesedett.

-Úgy mellékesen: Mi mért nem tudtunk róla? -szólt közbe Tom.

-Hááát... Ha szóltam volna, akkor úgy sem egyeztetek volna bele. Így nem szóltam és mostmár nincs visszaút. 

-Van benne logika.. -ismerte el Tom.

-Na látod. -veregettem meg a vállát, majd  bevonszoltam magam után Reb-et a leendő szobájába.

-Úú.. A raszta kicsoda? -kérdezte tőlem ötévesként.

-Ja ő Tom. Olyan, mint Alex, csak rasztában. -na ez már az ésszerű válasz!

-Amúgy Alex mindig ilyen szótlan?

-Nem tudom.. -gondolkodtam.

-A te barátod, vagy az enyém? -vonta fel szemöldökét. 

-Jogos. Tényleg nem olyan bőbeszédű, de általában meg szokott szólalni. -töprengtem tovább. 

-Hát ez kész.. -nevetett ki. Olyan viccesen nevet, néha már én is csak azon röhögök, ahogy ő szó szerint kacarászik. Most sem történt másképp.  

Ekkor valaki bekopogott az ajtón, de nem zavartattuk magunkat.

-Khm! -erre odanéztem. Alex várakozóan állt, hátával nekidőlt az ajtófélfának. Úristen. Ilyenkor látom csak igazán, milyen helyes. És a barna szemei... Wow!! Annyira szeretem. 

-Hahó!! -integetett a szemem előtt.

-Hm? -ráztam meg a fejem. -Bocsi elbambultam.

-Szerelmes a drága. -pasolta meg az arcom Reb. Le se tagadhatnánk, hogy ikrek vagyunk.

-Hát ha ilyen jó pasival él.. -fényezte magát az én egyetlen szerény Alexem. 

-Csak le ne szakadjon az ég. -tettük hozzá egyszerre a nővéremmel. Igen, a nővérem, de csak 3 perccel idősebb nálam. 

-Na ez elég bizarr volt. -jegyezte meg Alex. 

-Tom hol van? -kérdezte Reb a barátomtól.

-Konyhában.

-Oké. Mentem -ezzel kilépett a szobából. -Várj! -jött vissza egy pillanattal később. -Az hol van?

-Gyere, megmutatom. -ajánlotta fel Alex. Egy együl maradtam a helyiségben. Azonnal elkezdtem kutakodni a tesóm táskájában. Biztos voltam benne, hogy elhozta a fotóalbumot. Nem tartott sokáig a keresés, túl jó ismerem, tudom, mit hova szokott rakni. Kinyitottam az albumot. 

Atya ég! Nagyon régen láttam ezt a fotót utoljára! Ez a 15. szülinapunkkor készült. Ekkor már Magyarországon éltem, csak a szülinapunkra mentem haza. Ő nem jött el Spanyolországból, a nagynénénkkel lakott, meg persze Julioval. Mindkettőnket megviselt az elszakadás. Soha nem is értettem, hogy mért kellett elválnunk egymástól. Ezért zárkóztam be a gimi elején. Azt hittem, csak ő érthet meg, mert az ikrem. Egy idő után rá kellett jönnöm, hogyha nem nyitok a többiek felé, tényleg senki sem fog megérteni. Na mindegy. Mostmár SENKI nem választhat el minket egymástól!! Átlapoztam a következő képhez.

Ezen Reb van, még a szülinapi buli előtt. Mesteri, én fényképeztem. E kép mellé rólam volt betűzve egy. Mily' meglepő: ez is akkor készült, amikor Reb-é. 

Alex fölém hajolt és belenézett a fényképalbumba. 

-Úristen! Ti baromira hasonlítotok egymásra. -döbbent le teljesen. Még szép, hogy hasonlítunk... -Be kellene mutatnod nekem. -mondta szemrehányóan, persze csak poénkodott. -Mert csak a nevét tudom.

-Oké.. -kezdtem bele a mondókámba. -A teljes neve Rebecca Budai. Spanyolországban élt eddig. A legjobb barátnőm kiskorom óta, -kissé feltűnően ránéztem az albumban heverő fotókra. -de amikor Magyarországra költöztem, némileg megszakadt a kapcsolatunk, de azért néha beszéltünk. Ezért akartam, hogy ideköltözzön, mert így újra mellettem lenne. Röviden ennyi. -újra belenéztem a szemébe. Na én meghaltam.. Gyönyörűek a szemei!!! Láttam, hogy valamin nagyon gondolkozik. Leült mellém az ágyra. Kérlek, ne gyanakodj.. Ne kérdezősködj! 

-Mi is a teljes neve? -kérdezett vissza egy kis idő múlva. 

-Rebecca. Magyarosan Rebeka. -tudtam, hogy a vezetéknévre értette, de húztam az időt. Nagyon nem szeretem, mikor kérdezgetnek. Olyan, mintha vallatnának. Brrr!

-Jó, az megvan, de a vezetékneve? -óó tudtam én.

-Budai. -nem akartam neki hazudni. És akkor most következik a kérdés-zivatar. Éljen.

-Ne mondd, hogy ikrek vagytok! -hát igen. Én mindig minden helyzetben le tudom nyűgözni.

-De. 

-Mért nem mondtad? -egy kis csalódottságot fedeztem fel a hangjában. 

-Figyelj. -érzem, ez hosszú lesz... -Csak azért nem tudtad, mert nem akartam, hogy a többiek is tudják. Jó ez így kicsit zavaros. Azért nem mondtam el, mert féltem, hogy mások is megtudják. Nem arról van szó, hogy nem bízok benned, mert ez nem lenne igaz. Csak akkor el kellett volna mondanom az osztályban is, és akkor mindenki ugrált volna körülöttem és kérdezgettek volna. És te tudod legjobban, hogy utálom, ha kérdezősödnek. Hidd el, hogy él mindig is a tudtodra akartam hozni, de csak ezért nem tettem. -zártam le a monológom még mindig a szemébe nézve, hátha ki tudok valamit olvasni belőle. Ahogy eddig is, most sem sikerült megtudnom a tekintetéből semmit. 

-Mennyi ideje is vagyunk együtt? -kérdezte kissé flegmán.  

-Lassan három és fél éve. 

-És ennyi idő alatt képtelen voltál közölni velem? 

-Elmondtam, hogy mért tartottam titokban nem? -teljesen nyugod voltam. -Különben sem olyan nagy dolog. 

-És van még valami, amit titkolsz előlem? -kérdezte szemrehányóan. 

-Alex!! Állj le! -szóltam rá erélyesen. -Nem gondolod, hogy egy kicsit túlreagálod? -felálltam az ágyról. Megfogtam az ágyon heverő nyitott albumot és belepillantottam. A hátamat a falnak támasztottam, és úgy lapozgattam tovább. 

-De komolyan, miről maradtam még le? 

-Ajj, fejezd már be! -néztem fel mérges arccal a képekből. -Semmi másról nem! -ezzel a lendülettel kimentem a szobából.

-Alisa! -szólt utánam.

-Nem érdekel! -vágtam rá élesen. -Ha te nem bízol bennem, engem mért érdekeljen? 

3. rész ~ Meglepetés

Egy új nap, egy új reggel. Alex keltett fel reggel körülbelül hajnali hatkor. Na jó, 11 óra volt, de úgy éreztem, hogy alig aludtam valamit az éjszaka folyamán, csak forgolódtam. Alex kinyitotta az ablakot, így a délelőtti levegő csak úgy áramlott be a szobába. Dideregve keltem ki az ágyból, de nyomban vissza is rántott valami. Na ki? Alex ma reggel vicces kedvében volt, látom. Mindig ő kel előbb, de ha teheti lustálkodik vagy fél órát.
-Aleeex, ne csináld így sohasem fogok felkelni.- dobtam a fejéhez egy óriási párnát.
-Jó, csak egy kicsit... és nagyon tetszik az új harcias Alisa!- mondta, majd a képembe vigyorgott.
-Hidd el, nekem is. És mostantól nőuralom a házban!- dicsekedtem
-Mert? Mi Tommal ketten vagyunk!- Tom? Aranyos meg minden, de Tom a harcias? Na meg Alex...
-Ja majd ti megvédtek, mint este- Viccelődtem, és Alex szokásához híven nem vette sértésnek, csak röhögött rajtam.
-Hé, legalább kaját rendelünk neked, hogy ne halj éhen, és ez a hála!- Ez már valami!
-Na látod, ezért szeretlek! Mert tőled kapok kaját.- és bumm egy párna a képembe. Azért tanítom én valamire.
-Na, menjünk ki, Tom már biztosan vár.- Alex indulni készült, de megtorpant.- Öltözz át, most!
-Alexocska kimegy és akkor Alisa máris öltözik.- de Alex nem igazán tágított.
-Kilöklek!- fenyegetőztem vele, de meg sem moccant.- Jó, most kimész, és amit tegnap a mi drága Tomunk művelt, azt most elpakoljátok, de olyan gyorsan, hogy mire kimegyek, minden ragyogjon!- ez már utasítás volt, nem kérés.
-Minek pakoljuk el?- kezdett nyavalyogni, úgy, mint egy ötéves.
-Hát, hogy rend legyen, és ha Brandon megint idetéved, akkor legyen mit felrúgni újra.- Ó az a disznó Brandon, annyira utálom az ilyen embereket, főleg, hogy utána idejön álszentkedni. De rajtam aztán nem fog ki! Alex végül kiment pakolni, mire én felöltöztem. Csak semmi extra, farmer, laza póló, és egy tornacipő. A stílusom enyhén vagány. És laza. Nem szeretem a magassarkúakat, mert 1. így is elég magas vagyok, 2. kényelmetlen.
Egy gyors smink után kimentem a szobából, és kit látnak szemeim? Brandon áll az ajtóban, a két jómadár pedig segélykérően néz rám. Éljen, hivatalosan is én vagyok a megmentő.
-Ez meg mit akar itt?- kérdezem direkt a fiúktól, miután  egy megsemmisítő pillantást vetettem Brandonra.
-Öhhmmm.. Brandon bocsánatot kérni jött.- mondta az én galambom, enyhén félszegen.
-Mi van, nem volt elég a tegnapi megalázás? Eszemben sincs beszélni veled azok után, amit itt csaptál le. Egy életre elég volt belőled! Ja, tegnap sokadszorra találtál csak ki, remélem most elsőre menni fog.- néztem rá egy angyali mosollyal. A fiúk bámultak rám, látszott, hogy büszkék a mondókámra.
-Hahó, a kijárat ott van, azt hittem ezt tegnap megbeszéltük.- förmedtem rá most már kicsit barátságtalanabbul. Ahh, Brandon ne csináld!
-Alisa, szeretném. ha megértenél engem. Nem vagyok olyan, mint amilyennek tegnap mutatkoztam, és..
-Brandon azért ennyire nem gondoltalak amatőrnek. Hahó, mindenki ezt mondja, és máris Happy End! Engem rosszul ítéltél meg, nem fogok ennek bedőlni!-szakítottam félbe a "csupa közhely" szónoklatát.

2. rész ~ A balhé

*Alisa* 

Én az a fajta lány vagyok, akinek mindig van lélekjelenléte. Ebből adódóan tennem kellett valamit, nehogy nagyon elfajuljanak a dolgok. Ránéztem Alexre, láttam, hogy nem tudta felfogni, mi is történik körülötte. Csak fogta az egyik naplómat és nézte az eseményeket. Én viszont azonnal kapcsoltam. Meg kell nevelnem ezt az ember esküszöm. Nem igaz, hogy nem nyikkan meg. Hangosan felmordultam, mire felém nézett. Na végre. 

-Csinálj valamit. -mondtam neki idegesen. -A te haverod.

-Jó, de mit? -suttogott.

-Szerencsétlen... -morogtam, majd elléptem mellőle. -Hé, fiúk! -kiabáltam rájuk. -Álljatok már le! Nem veszitek észre magatokat? Mit csináltatok a lakással? Minden szét van dobálva, és ott mi van széttörve? -álltam közéjük hadonászva magyarázva. 

-Mit tudsz te? -kérdezett flegmán a számomra nem ismert személy. -Ha azt se tudod, miről van szó, inkább hallgass.

-Egy lányon veszekedtetek, aki eredetileg Tom barátnője volt, de ő megcsalta veled. Röviden ennyi.

Alex elismerően, olyan "Na így kezdj ki a csajommal" nézésével jutalmazott, Tomnak leesett az álla. A másik, ha tehette volna, ledöfött volna a szemeivel. Én csak kihívóan néztem vissza rá.

-Héj, honnan tudtad? -csodálkozott Tom.

-Gyors helyzetfelismerés -kacsintottam felé. Színpadiasan a szám mellé tettem a kezem, mintha súgni szeretnék neki valamit. -Hallottam ahogy kiabáltok. -vallottam be. -Még valami? -néztem körbe tettetett érdelkődéssel. Mindenki csöndben volt. -Na én is így gondoltam. Kifelé.. -mutattam a kijárat felé, célozva arra, hogy nem látom szívesen. 

-Brandon -nyújtottam felém a kezét. Eközben Alex Tomhoz sétált, majd megállt mellette. Visszafordult felénk, hogy lássa, mit művelek Brandonnal. 

Eltoltam magam elől a kezet és a szemébe néztem.

-Ugye ezt most nem gondolod komolyan? -tettem fel a költői kérdést. Lenéző voltam vele, mert eléggé kínosan érezte magát, miközben romolom a tekintélyét. -Én nem olyanból vagyok, aki csak úgy hagyja, hogy kárt tegyenek a lakótársában. Ha azt gondoltad, hogy összeverheted, akkor nagyon tévedtél. Ja, -mintha most jutott volna eszembe -mondam már, hogy húzzál kifelé? 

Engedelmesen elindult az ajtó fele. -Jó kutya! -veregettem meg a vállát, mikor elhaladt mellettem. A többiek majd' megpukkadtak a röhögéstől, de én nem estem ki a szerepemből. -Csontot majd legközelebb. -szóltam utána. Mikor becsapta maga mögött az ajtót, azonnal hangos nevetésben törtem ki. Olyan görcs tört rám, hogy lerogytam a kanapéra. Alex odasietett hozzám és befogta a számat. Először nem értettem miért, de mikor elcsendesedtem, lépteket hallottam jönni. Kinyílt, vagyis kicsapódott az ajtó és Brandon állt meg előtte. Szemforgatva feltápászkodtam és megálltam tisztes távolságra tőle. Mikor belekezdett volna tartalmas monológjába, félbeszakítottam:

-Tudom, tudom: Hogy képzelem azt, hogy kinevetlek, bla-bla-bla... Van valami más, ami még talán érdekelne is? -mélyen hallgatott. -Nagyon jó, -sürgettem. -Most pedig, ha megbocsájtasz, az este többi részét nélküled szeretném eltölteni. Lazán odasétáltam a nyitott ajtóhoz, integettem neki, majd bevágtam az orra előtt. 

-Mért van ennyi ostoba a Földön? -néztem a plafon felé.

-Haver, ez elképesztő... -szólt Tom Alexhez. -Baromi jó arc a csajod! -nézett felém. 

-Tudom. -mondta büszkén Alex. Magához húzott és hosszan megcsókolt.

-Azért ne bízd el magad -szóltam közbe. -következőnek te fogsz ilyen idiótával cseverészni, én pedig nézem. -mosolyogtam.

-Kössünk alkut. Te veszekszel, én védelmezek. -nyújtotta felém a jobbját.

-Mint most? -néztem kék szemeibe.

-Öö -vakargatta alkarját kínjában.

-Kértek pizzát? -jött a konyhából Tom barátunk hangja.

-Nem, kössz. -válaszoltuk szinte egyszerre. 

Megfogtam a barátom kezét és behúztam magam után a szobánkba.

-Figyelj. Tudom, hogy mindig megvédenél. -hajtottam a fejem mellkasára. Reflex szerűen derekam köré fonta kezeit.

-Biztos, hogy nem kértem? -nyitott be Tom egy doboz pizzával a kezében. -Ja, bocsi, ha megzavartam valamit. -esett le neki. 

-Nem, nem kérünk. És még egyszer: NEM. -tagolta lassan Alex.

-Ti tudjátok. -vont vállat, majd kisétált. Halkan szerelmem mellkasába kuncogtam. 

-Vicces fazon ez a Tom.. 

-Hol tartottunk? -kérdezte halkan.

-Nem tudom -ásítottam. -Menjünk aludni.

-Ajj. -biggyesztette le a száját.

-A fene a piszkos fantáziádat. -boxoltam bele a mellkasába. -Na mentem fürdeni.

Beléptem a fürdőszobába, levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Nem tudom, hogy csak én vagyok-e ilyen, de a zuhany alatt mindig elmerülök a gondolataimban. Mi nem is illünk össze Alexszel. Talán ettől olyan csodás ez az egész. Elmosolyodtam. Nagyon jó érzés mellette lenni. Kiléptem a zuhanyóból és magam köré tekertem egy törölközőt. A mosdóhoz sétáltam. Rátámaszkodtam, majd nagyot sóhajtottam. Egy hét múlva lesz Alex szülinapja, de még nem tudom, mit adjak neki. Bulit nem tudok rendezi neki, mert nem ismerünk itt senkit. Még nem tudom mit csináljak, de majd csak kitalálom. Átdörzsöltem magam és beleugrottam a pizsmámba, ami most Alex egyik pólója és egy rövidnadrág. Kislattyogtam a fürdőből, át a hálószobába. 

-Azt hittem, már sose végzel.. -szólt hozzám, amint beléptem a szobába.

-Hahaha. Nagyon vicces. -gúnyolódtam. Elindultam a szekrényem felé, de Alex elém állt. -Most duzzogok jó? -félre akartam fordítani a fejem, de kezével megakadályozta. Közelebb hajoltam hozzá, úgy csináltam, mint aki meg akarja csókolni. Mikor már csak pár centi volt közöttünk, gyorsan adtam egy puszit a szájára.

-Menj zuhanyozni. -mosolyodtam el pimaszul. 

-Visszakapod még. -szűkítettem össze a szemeit.

-Valaki nagyon vicces. -veregettem meg a hátát. Összeszedte a cuccait és átment a fürdőbe. 

Befeküdtem a franciaágy egyik felébe. Ugyan nyár vége van, de magamra húztam a takarót. A fal felé fordultam és lehunytam a szemem. Mindig is azt hittem, hogy a fal megvéd, ha nincs közvetlenül mellettem a barátom. Hallottam, ahogy megereszti a vizet. Megnyugtató tudni, hogy itt van mellettem, és vigyáz rám. Ő az egyik biztos pont az életemben. Betegesen szeretem. 

-Azért egy mese még belefér? -kérdezte halkan egy hang az ágy másik oldaláról. 

-Kíváncsi vagyok -motyogtam csukott szemmel.

-Oké.. -hallottam, ahogy fellapoz egy könyvet. Elkezdte olvasni. -Nem tudom, hogy mit csináljak. Ha elmondom neki, nekem lesz kínos, ha magamban tartom, akkor őrlődni fogok rajta. Legjobb lenne elfelejteni mindent és mindenkit. Legf... -mikor ehhez a részhez ért, azonnal kipattantak a szemeim. A naplómat olvasta. Egyáltalán hogy kerül hozzá? Feladtuk az összeset postán. Nem értem. Lerúgtam magamról a takarót és szó szerint rávetetődtem. 

-Hogy kerül hozzád? Elvigel feladtuk az összeset. Nem? -vontam fel a szemöldököm, miközben ráültem a csípőjére. 

-Úgy gondoltam, hogy ezt meg kellene tartani. Csak azért, hogy átlásd, hogy honnan indultál és most hol tartasz. 

-Lehet.. De akkor se olvass bele. -csaptam rá gyengén a hasára. 

-Mióta vagy ilyen harcias? -kérdőn néztem rá. -Nem mondtam, hogy nem tetszik, csak kérdeztem. -védekezett. Mosolyogva megráztam a fejem, aztán egy nagyot ásítottam. 

-Tényleg menjünk aludni. -lassan lekászálódtam róla. Újra magamra terítettem a takarót és közelebb bújtam Alexhez. Kimondhatatlanul jó érzés, amikor átölel, megcsókol és puszilgat, kimondhatatlanul szerelmes vagyok. Még szorosabban öleltem, ő meg közben a hátamat simogatta. Ezekkel a gondolatokkal aludtam el.

1. rész ~ Posta

Sziasztok! Na, itt az első rész, bocsi, hogy ilyen rövidke lett, de majd belejövünk, reméljük tetszeni fog, kommentektől, feliratkozásoktól ne kíméljetek!!:) Puszi




*Alisa*

A gimis éveim alatt naplót vezettem, egyszer jött az ötlet, hogy elküldöm valakinek. Minden embert számba vettem, hogy kit nem untatna, vagy egyáltalán ki értené meg a problémáimat. Mire elhatároztam, hogy a spanyol unokatesóm lesz a legmegfelelőbb -ugyanis nem ért magyarul-, már jócskán besötétedett. Könnyeimmel küszködve olvastam bele mindegyik kötetbe. Ijesztő, de négy röpke év alatt, melyek a legemlékezetesebb éveim voltak, nyolc kötetet töltöttem meg gondolataimmal. Ha Zoé nem volt, a naplómnak akkor is "elmondhattam" bármit, amit csak akartam.
Alex már aludt amikor elindultam, így kiírtam neki egy kis cetlire, hogy elmentem. Gondolom, így nem fog keresni vagy mi. Kiléptem a szeptemberi Bern utcáira. Gyönyörű volt, Svájctól mindig elájulok, de lehet, hogy ez csak az én szeszélyem. Komótosan, ráérve sétálgattam az utcákon, elmélkedtem. Hogy miről? Nem nehéz kitalálni. Persze, hogy a gimiről. Gondoltam egyet, és elmentem Tom (Alex haverja, akivel lakunk) kávézójába. Beszélgettünk, ittam egy kávét, de kezdett beúszni miattam, így továbbálltam.
Hihetetlen, ez a város mindig szép. Egymagamban sétáltam a kihalt utcákon, és épp arra gondoltam, hogy már beteges amit Alex iránt érzek, hogy még csak egy órája telt el azóta, hogy beszéltünk volna, hiányozni kezd. Valaki megkopogtatta a vállamat. Hogy ki lehetett az, azt nem tudom, új vagyok egy idegen városban, nincsenek ismerőseim, se senkim (persze a lakótársaim kivétel). Hátrafordulok, és egy helyes (gondolom idevalósi) fiú állt mögöttem. Nem tudom mit akarhatott, de azért mosolyogtam rá. Étienne-nek hívták, de nem itt, hanem Párizsban él és egyetemista szintén. Megkérdezte a nevem, és elkezdtünk beszélgetni. Tök kedvesen elmondta, hogy ilyen "szép és fiatal" lányok ne sétálgassanak egyedül az utcán sötétedés után. Rendes volt, elkísért a postára, ami nem is volt olyan messze. Megadta a számát, és elment, mert -mint mondta- várják otthon. Kicsit megkönnyebültem, ahogy elment, mert én Alexet szeretem, és ez nem is fog soha megváltozni, de ugyanakkor örültem, hogy már nem vagyok olyan egyedül, minden rossz érzésem elszállt. A naplómat szorosan a hónom alá fogva igyekeztem bejutni a kapun, majd lassan a pulthoz sétáltam, de ahogy egyre közelebb értem, az összezuhanás kerülgetett. A barátaim jutottak eszembe, akik úgy hiányoztak, hogy már szinte fájt, és ezen csak egy ember segíthetne, aki persze most otthon alszik. Nem akartam megválni a 8 kötettől, melyek életem kedvenc 4 évét fedték. Könnyeim peregtek le az arcomon, sós ízük a számba jutott ahogy némán sírtam. Naplóm lapjai olvasás közben a könnyeimtől nedvesek lettek. Szégyelltem magam, de az új élet kezdetén még nem jöttem bele az érzéseim eltakarásába. Már sajnáltam, hogy Étienne hazament.
Ekkor huzat csapta meg a hátam, megszakítva aábrándozásomat. Az ajtó becsukódott, bárki is jött be rajta. Nem fordulhattam meg, mert sírás után nem a legjobb állapotomba kerültem. Hideg kezek átölelték a derekam és megcsapott az az ismerős illat, amit úgy szeretek. Alex megérzete, hogy baj van, mint mindig, és jött, hogy segítsen. Vállába fúrtam a fejem, és már nem is sírtam, csak öleltem őt, akit annyira szeretek.
- Alisa! Baj, van?- kérdezte meg, és már tudtam mit fogok válaszolni.
-Nem, már nincs.- mondtam, erősen célozva arra, hogy jókor jött.
-Jó, de tudod, hogy nekem elmondhatod, jó? - persze, hogy tudtam.
-Tényleg nincs semmi baj, csak egy csomagot adok fel Julionak (ejtsd: Hulió).
- Aha. -mérte végig a csomagot gyanakodva. -És mi van benne? 
- Áááá, semmi, nem fontos.
-Pedig igen. Na mutasd!
-Az kizárt. - próbálkoztam, de szerintem teljesen fölöslegesen, mert ő az erősebb. Persze ez jó, mert meg tud védeni ha kell.
-Na jó. Ha így áll a dolog.... - mondta, és elvette tőlem egy egyszerű csellel a csomagom, ami kicsit könnyáztatta volt. 
-Hé, ez nem ér! Kihasználod, hogy erősebb és ügyesebb vagy, mint én....
-És magasabb is.- mondta, amikor hiába ugrottam fel, nem értem el a csomagot. 
- Jó lehet nálad, de ne nyisd ki!! -adtam meg magamat, de már mindegy volt. 
Több se kellett neki, azonnal kibontotta, és az egyik könyv kinyílott, de nem tudom pontosan hol. Elkerekedett szemmel néztem, ahogyan gyorsan olvassa a sorokat, amiket én írtam a gimis éveimről. Nem tudtam, hogy haragudni fog- e amikor meglátja a gondolataimat, és az ömlengéseimet róla. Egy idő után megszólalt, de amit mondott, az nem árult el túl sokat.
- Szóval te így láttad? -kérdezte, amire nem tudtam, hogyan reagáljak.
- Háááát. öööhm.... igen így láttam akkor az adott pillanatban, és egyetértek magammal, megértem minden döntésemet a múltban, és ha újraélném akkor is így tennék, különben már nem én lennék. Nem szerettem volna ezt neked megmutatni, mert akkor egy nyitott könyv lennék előtted, és ez nem lenne jó, de ha már így alakult, akkor ez van, én nem kérek elnézést, ha ezzel megsértelek, mert én így látom. Vannak akik megértenek, és ők a barátnőim. De azért jó lenne, ha te is megértenél, mert szükségem van rád.
Alex kinyitotta a száját, de egy darabig nem szólalt meg. Amikor megyszólalt, a szeme csillogott, és mélyen a szemembe nézett. Inkább nem is mondott semmit, csak megcsókolt, ami olyan jól esett. Szóval megért, és nem haragszik. És a csók után visszaadta a naplómat, de szólni még mindig nem szólt. Nem is kellett, tudtam mire gondol, arra, hogy neki is szüksége van rám. 
A naplómat föladtuk Juilonak, és elindultunk Bern kivilágított utcáin hazafelé. Alex átölelte a derekam, és belepuszit a hajamba. Mosolyogtam, de nem szóltam semmit.
Mikor a lakás elé értünk, megtorpantunk. A házból kiabálás szűrődött ki, és rosszat sejtve léptünk be a lakásba. Ám a látvány, ami a szemünk elé tárult, az sem volt semmi. Kérdőn összenéztünk.